2011. február 27., vasárnap

Így kezdődött

2010 tavaszán felmentem a padlásra, és ott egy rég elfelejtett kofferben kábé öt kiló vegyes fonalat találtam. Valamit kezdeni akartam vele. Kerestem a varrófiókban egy horgolótűt (talán negyven éve volt egyszer a kezemben), a youtube-on megtanultam horgolni a "nagyi négyzet"-et, és belevágtam. Több hétig tartott, ez lett az eredmény:


Rájöttem, hogy a horgolás kellemes elfoglaltság. Nem ambicionáltam, hogy a csipketerítők felé fejlődjek, részben mert a nagymamától maradt még egy csomó, másrészt nincs hová tennem, nem olyan a lakásunk.
És mert Maczy mindig a példaképem volt, ha a kézügyességet érintő dolog került szóba, az ő egyik blogbejegyzése inspirált arra, hogy megpróbálkozzam ezzel:

Ez a csiga volt az első. Még problémás egy kicsit a mérete: ez a csiga nem férne be a házába. Nosza, próbálkozzunk tovább!


Ekkor vérszemet kaptam. És nagyon jó ötleteket szereztem a ezen az oldalon. Mindjárt itt van Ormányka:

Aztán jött a többi.

Ebből a kutyuliból rögtön a fényképezés után nyuszi lett, mert felvarrtam a fülét a feje tetejére.
"Testvére", mellyel egyszerre készült, egy cicamica.

Jó helyre került mindkettő.


Az ő eredeti neve Béla, de aztán a gazdája átkeresztelte Bercire. Arra is hallgat.

Nem sokkal utána Béluci is megszületett.

És sorra jöttek a többiek:





Róka komából kettő is készült. Egyik közülük ma Bécsben él.

Lórit a férjemnek adtam, és ma a tévé tetején gubbaszt.

Aztán előmásztak ők:


Ez a szép nagy teknős szintén Bécsben lakik manapság.

Jöttek még sokan...


Azért nem mindig sikerül ám...
A következő dagadt és bamba kutyát felfejtettem, ne maradjon ilyen szegény.

Az utóda sokkal csinosabb lett. Az alábbi képen a balszélen.

Eddigi főművem azonban a két bagoly.
A hó-
... meg a fülesbagoly.

És jön majd még a többi...